Az 1830-as években Thomas Hall kitenyésztett egy önálló munkakutyafajtát amit Halls Heeler-nek nevezett el. Ők voltak a mai ausztrál cattle dog ősei. A fajta fejlődése szorosan összekapcsolódott a Hall család életével és a Hall szarvasmarha birodalom növekedésével.
1802-ben George Hall feleségével és négy gyermekével érkezett az akkor 14 éve fennálló New South Wales gyarmatra. George eleinte a kormány farmján kapott munkát Toobgabbie-ben, majd 1803-ban 100 hektár földhöz jutott a Hawkesbury folyónál, a gyarmat észak-nyugati peremén. George felvirágoztatta egyre növekvő gazdaságát. 1920-ra már mintegy 820 hektáron gazdálkodott. George családja szintén növekedett. Thomas Hall (1808-1870) egyike volt George 6 fia és három lánya közül.
A szarvasmarhákat lábon hajtották a Hunter völgyből a sidney-i húspiacra. Az út nehéz terepen vezetett végig sűrű bozótoson keresztül. Többezer kilóméteren keresztül kellett végighajtani többezer marhát, elkerítetlen útvonalon a zord Liverpool tartományon keresztül. Thomas Hall fennmaradt jegyzetében, egy alkalommal azon mérgelődik, hogy a bozótosban 200 állatot veszített el.
Jack 1898
Nagy szükség lett volna jó hajtó kutyára de a gyarmaton nem volt erre alkalmas állat. A gyarmat munkakutyái dél-angliából importált óangol juhászkutya típusúak voltak (Közismert nevükön “Smithfield-ek”). Jack-et, ennek a típusnak egyik egyedéd 1898-ban Sidney-ben a Fővárosi Gyarmatközi Kiállításon mutatták be cattle dog-ként. Nehézkes felépítésük és bozontos bundájuk miatt nehezen viselték az éghajlatot és a növényzetet ezért a gyarmati Smithfield-eket elsősorban rövid távon használták a gazdaságok területén.
Thomas Hall éveken keresztül tanulmányozott dingókat Dartbrookban, és úgy gondolta, hogy segíthetnek egy új munkakutya fajta kialakításában. Már csak találnia kellett egy megfelelő fajtát amit keresztezhetett a dingókkal. Valószínűleg szülei javaslatára Thomas hajtó kutyákat hozatott Angliából, szülei szülőföldjéről Northumberland-ről. Ezeket a kutyákat “Northumberland Blue Merle Drovers Dog”-nak nevezték. A Drovers dog elnevezés a munkájukra (hajtó kutyák) míg a Blue Merle a kék foltos bundájukra utal.
Ezeket a hajtó kutyákat hosszú éveken keresztül tenyésztették munkaképességük és jellegzetes színük miatt, a Hall család ősei és más farmerek Northumberland-ban és a határ másik oldalán Skóciában. Az 1830-as évek elejére mikor Thomas Hall behozatta hajtó kutyáit, ezek, más hajtó kutya típusokkal együtt már majdnem teljesen eltűntek Angliából. A jellegzetes kék szín azonban még fel lelhető egy-egy angliai modern munka fajtában. Ez nem jár együtt a merle génnel.
Cur Dog
A Northumberland Blue Merle Drovers Dog fajta eredetét homály fedi. A rövid bunda, a testfelépítés és a csonka farok arra enged következtetni, hogy a “Cur Dog” szerepelt az ősei között.
Thomas Hall keresztezte a hajtó kutyáit dingóival és 1940-re elégedett volt a kialakult fajtával. A következő 30 évben a Halls Hellers kutyák ahogy nevezték őket, nem terjedtek a Hall gazdaság határain kívülre. A Hall család függöt kutyáitól, és az állatok és utak számát tekintve nem valószínű, hogy keletkeztek “többlet” kutyák. Különben is, ezek a kutyák előnyhöz juttaták a Hall családot versenytársaikkal szemben, a szarvasmarha ágazatban.
1870-ben Thomas Hall halála után a Hall gazdaság széthullott. Először a történelem során a Halls Heelers kutyák elérhetővé váltak a külvilág számára. A kutyák egy részét megtartották az ott dolgozók, a többit eladogatták.
Little Logic 1930-as években
Az 1890-es évekre a Halls Heelerek a kutyakiállításokon már cattle dogként felkeltették több sidney-i kutyatenyésztő figyelmét, leginkább a Bagust családét. 1897-ben Robert Kaleski (1877-1961) fogalmazta meg a Cattle Dog első hivatalos fajtaleírását. Kaleski fajtaleírását 1903-ban adta ki az NSW Mezőgazdasági Minisztérium és 1910-ben újra kiadásra került. 1903-tól haláláig Kaleski fáradhatatlanul dolgozott az ausztál munkakutyák – cattle dog és kelpie – elismertségéért.
Kaleski változata a fajta kialakulásáról
Kaleski későbbi írásaiban megjelent néhány ellentmondásos és nem túl valószínű állítás. Az idő múlásával ezek általánosan elfogadottá váltak. Az egyik leghíresebb mítosz szerint a Bagust tenyészet korai cattle dog kutyáit dalmatával és kelpie-vel keresztezték. Ezek az állítólagos keresztezések Kaleski 1920 utáni írásaiban jelennek meg, és nincs bizonyíték arra, hogy a cattle dog korai tenyésztésében ez előfordult volna.
Logic Return 1930-as évekből
Kaleskit teljesen lekötötték a hasonlóságok. Szerinte a vörös cattle dog jobban hasonlít a dingóra mint a kék színváltozat, ezért szerinte ezekben nagyobb részt volt jelen a dingó. Úgy tűnik, hogy Kaleski a fajtára jellemző foltos bundát és barna jegyeket a dalmaták és kelpiekhez való rokonsággal magyarázta. Ezekután magyarázatot kellett találnia arra, hogy miért keverték ezeket a fajtákat a tenyésztésbe. A szőr szín genetikája önmagában is rendkívül valószínűtlenné teszi a dalmaták fő szerepét a fajta kialakulásában.
1911-ben Kaleski szerint a cattle dog “bármely lovat vagy szörnyet képes vezetni” és “őrzi a gazdája tulajdonát mikor Ő távol van”, és “az állatsereg elé vágtat és megállítja őket”. A tökéletes munka kutya.
Funkcionális szempontból az állítólagos dalmata keresztezésre (amelyet először 1926-ban említ az Ausztrál Enciklopédia) azért volt “szükség” hogy a fajtába csepegtessék a lovak iránti szeretetet és a védő ösztönt, és az állítólagos kelpie keresztezés azért volt szükséges mert a cattle dog nem volt képes előrefutni és megállítani vagy elfordítani a csordát. Kaleski ezen állításai teljes ellentmondásban vannak korábbi (1911-es) írásaival.
1935-re mikor a Bagust család már rég elhunyt, Kaleski ismét megerősítette mindkét keresztezést, és kifejezetten a Bagust családnak tulajdonította őket. A dalmata és kelpie mítosz az idővel egyre bonyolultabb lett, és Kaleski azt is megtudta mondani mely egyedek vettek rész benne. Kaleski említést tesz bullterrier keresztezésről is, de azt nem kötötte a Bagust családhoz.
Kaleski ellentmondásos írásai és kései beszámolója a dalmata és kelpie keresztezésekről valószínűsíti, hogy egyik sem történt meg, bár a bull terrier keresztezés lehetséges. Ez volt a vélemyéne Alan Forbesnak is, 1960-ban kiállítási gyakornok bíróknak tartott előadásában.
Számos egyéb szándékos vagy véletlen keresztezések történhettek a fajtában az elmúlt 100 évben. Ezt igazolják a régi fényképeken előfordula atipikus egyedek és a ma is előforduló hibás csokoládé és krém színváltozat. A dingó-újrakeresztezések is jól ismertek a huszadik század elejétől egészen napjainkig.
A fajta eredetére vonatkozó ellentmondások ellenére, nehéz elképzelni, hogy a cattle dog fajta kiállta volna az idő próbáját Robert Kaleski odaadása és elkötelezettsége nélkül.
forrás: Noreen Clark – “A DOG CALLED BLUE”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: